FEL!

 Kedves Betegeink!

Áraink 2024. április 01-től változnak! Részleteket az Áraink menüpont alatt találhatnak.

Hallás- és alvásvizsgálatra csak telefonon tudunk időpontot adni! Telefonunk csak rendelési időben elérhető.

 

Tisztelettel:

Dr. Benedek Pálma

1192. Budapest, Zoltán utca 20., bejárat a Drágfy köz 1. felől.

Útvonal

Ezért érdemes ismerni a családtagok szeretet-nyelvét!

Érdekességek - Ismerje meg az öt szeretetnyelv-típust, jellegzetes megnyilvánulásaikat és hogy az egyes típusokat mi teszi igazán boldoggá!

 

Minden ember arra törekszik, hogy szeretetraktárait feltöltse, s ez csak úgy lehetséges, ha van miből, jobban mondva, kiből töltekezni. Ám sok esetben nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy félreértelmezzük, vagy éppen egyáltalán nem vesszük észre a körülöttünk élők szeretet megnyilvánulásait. Gary Chapman, amerikai családterapeuta ezt a jelenséget vizsgálva alkotta meg szeretetnyelv-elméletét, mely szerint öt szeretetnyelv típus különböztethető meg.

Első szeretet-nyelv: Elismerő szavak

Az elismerő szavak, dicséret csodákat tesz azokkal, akiknek az elsődleges szeretetnyelve a pozitív megerősítésen alapul. Az elsődlegesen ebbe a csoportba tartozó embereknek sokszor mindössze néhány elismerő, dicsérő szóra van szükségük ahhoz, hogy szeretve érezzék magukat.
Ha valamelyik családtag ebbe a csoportba tartozik, leginkább bátorító szavakkal tudjuk őt motiválni és elérni nála az elégedettséget. Ők azok, akik azonnal bezárulnak, mint egy kagylóhéj, ha valaki követelőzve kiabálni kezd velük vagy fenyegetés árad a szavaiból.
Az első szeretetnyelv-típusú embernek kiemelten fontos, hogy megoszthassa álmait, vágyait, terveit társával. Szereti, ha a másik figyelmesen meghallgatja, biztatja őt és mond néhány bátorító szót.

Második szeretet-nyelv: Minőségi idő

A férjünk rengeteget dolgozik? Otthon a háztartás körüli teendőkben is kiveszi a részét, de mi mégsem vagyunk elégedettek? Viszont fontos, hogy a párunk osztatlanul csak ránk figyeljen, beszélgetés közben ne olvasson, ne tévézzen? Akkor a mi szeretetnyelvünk a minőségi idő, az együttlét. A minőségi idő lehet beszélgetés, vagy bármilyen közös tevékenység.
Az egyik leggyakoribb probléma, amikor a házastárs „túlságosan igénybe vesz a hivatásom” ürüggyel fosztja meg házastársát az együtt töltött időtől. Pedig a siker és az anyagi gondoskodás nem helyettesítheti a meghitt kapcsolatot.

Harmadik szeretet-nyelv: Ajándékozás

Ha ajándékot kapunk, az nem csak azért jóleső érzés, mert örülünk a meglepetésnek, hanem azért is, mert tudjuk, gondoltak ránk. Az ajándék a szeretet látható jele és sokaknak szüksége van az ilyen típusú megerősítésre. Ha partnerünk szeretetnyelve az ajándékozás, gyakran lepjük meg őt! Nem az ajándék értéke számít, hanem maga a gesztus, hiszen akik ezt a nyelvet beszélik, azok bármilyen apró ajándékot a szeretet kifejezésének tartanak. Ők maguk is mindig meglepnek valami ajándékkal, és el is várják, hogy ezzel mutassuk ki a szeretetünket. Bár ezt a szeretet-nyelvet a legkönnyebb megtanulni, mégis néha sok problémát okoz. A gond akkor van, ha a partner egy következetes, spórolós, racionális lény, aki minden ilyesmit haszontalanságnak tart, sőt, úgy érzi, a kedvese igazából csak az ajándékokat szereti, nem őt.

Negyedik szeretet-nyelv: Szívességek

Ha a párunk számára az a legfontosabb, hogy ki legyen mosva a kedvenc inge, rend és tisztaság fogadja, legyen este étel az asztalon, akkor elképzelhető, hogy a szívességek az ő szeretetnyelve. Fontos, hogy szívből adjuk, szeretettel és ne érezzük kötelességnek, nyűgnek! Bár elvárjuk egymástól a segítséget, sokszor - különösen a nők - azért végeznek el bizonyos feladatokat, hogy a párjuknak ne kelljen ezzel is foglalkoznia, s több ideje maradjon a pihenésre, a kikapcsolódásra, vagy épp rájuk. Sokszor esünk abba a csapdába, hogy saját kívánságainkat szem előtt tartva teszünk szívességet, s közben nem figyelünk párunk valós igényeire. Ha pedig ezt párunk szóvá teszi, megsértődünk. Érdemes ezért társunkat megkérdezni, minek örülne leginkább.

Ötödik szeretet-nyelv: Testi érintés

Számos kísérleti eredmény igazolta, hogy lelkileg sokkal egészségesebbek azok a gyerekek, akiket kiskorukban sokat ölelgettek, babusgattak. Az egészséges én- és testkép kifejlődéséhez a tapintás, az érintés, a simogatás nélkülözhetetlen. A társadalmi életben az illemtudó érintéseknek (pl.: kézfogás) szigorú rendszere van, a családon és házasságon belül viszont a családtagok döntik el, mi a megengedett. Fontos, hogy beszéljünk róla, kinek mi a kellemes, milyen típusú érintésre vágyik az adott szituációban. Nem biztos, hogy fáradtan hazaérve a munkából ugyanolyan típusú érintésre vágyunk, mint a párunk. Általában a nők a melegséget, biztonságérzetet adó ölelést, meghitt összebújást részesítik előnyben a szexuális töltetű érintésekkel szemben.

A házastársi kapcsolatban általában mind az öt szeretetnyelvet alkalmazzuk, de egyénenként különböző mértékben. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy mi melyik szeretetnyelvet beszéljük és melyikre lenne szükségünk, tegyük fel magunknak a következő kérdéseket, melyek közelebb vihetnek a megoldáshoz:

• Mit kérünk házastársunktól különösen gyakran?
• Mitől érezzük úgy, hogy szeretnek?
• Mi bánt leginkább házastársunk viselkedésében?
• Hogyan fejezzük ki társunknak a szeretetünket?

A harmonikus kapcsolatok kialakításához nyújt segítséget, ha megismerjük saját és párunk, valamint gyermekeink szeretetnyelvét, ami használható eszközrendszert ad a mindennapokban nem csak a konfliktus helyzetek megoldásához, hanem boldog pillanatok előidézéséhez is.

A cikk Gary Chapman: Egymásra hangolva című könyve alapján készült.

 

Jean Orsolya - 2018 december 17.
 

 

Elmondjuk, mitől lesznek karácsonykor (is) boldogabbak a gyermekeink!

Nem ezer ajándékra van szükség, hanem együtt töltött boldog pillanatokra!

Az érzelmileg stabil gyermekkor 10 alapszabálya

A kiegyensúlyozott gyermekkor legfontosabb alapkövei

Gyerekmosoly Egészségközpont

Egészségközpontunkban az ország legmagasabban képzett, szakmailag felkészült szakemberei várják kis pácienseiket. Mottónk: Mosolyogva gyógyítunk!

Elérhetőségeink

 +36 /70/ 352 9500

 1192. Budapest, Zoltán utca 20. bejárat a Drágfy köz 1. felől.

  info@gyerekmosoly.hu

Kövessen minket Facebookon

Nyitvatartásunk

Hétfő: 16-18

Kedd: 14-18

Szerda: 16-18

Csütörtök: 8-12; 16-18