FEL!

 Kedves Betegeink!

Áraink 2024. április 01-től változnak! Részleteket az Áraink menüpont alatt találhatnak.

Hallás- és alvásvizsgálatra csak telefonon tudunk időpontot adni! Telefonunk csak rendelési időben elérhető.

 

Tisztelettel:

Dr. Benedek Pálma

1192. Budapest, Zoltán utca 20., bejárat a Drágfy köz 1. felől.

Útvonal

A baba emésztőrendszeri sajátosságain is múlhat, mennyire lesz félénk és ijedős

Érdekességek - Meglepő eredményre jutott egy friss kutatás, amely szerint a baba bélbaktériumainak arányán is múlhat az, mennyire lesz ijedős kisgyerek majd felnőtt.

A Michigan Állami Egyetem kutatása szerint a baba mikrobiomja nyújthat némi segítséget ahhoz, hogy mennyire lesz egészséges a neurológiai fejlődése. A kutatók felfedezték azt, hogy más azoknak a babáknak a mikrobiomja, akik erősebb félelemválaszt adnak, mint azoké, akik gyengébbet. Ezek a félelemválaszok, vagyis az, hogy a babák hogyan reagálnak a számukra ismeretlen, potenciálisan ijesztő ingerekre, sokat elmondhatnak a jövőbeli mentális egészségről.

A Nature Communications tudományos folyóiratban megjelent tanulmányt a korábbi állatkísérletek inspirálták, ezek ugyanis hasonló kapcsolatot mutattak ki az állatok félelemreakciói és a bélmikrobiom között. A szakértők szerint a félelemreakciók fontosak a gyerek fejlődése szempontjából, hiszen alapvetően teljesen rendben van, hogy a környezetére reagál, de ha nem tudja ezeket a reakciókat akkor eltompítani, amikor biztonságban van, az szorongáshoz és depresszióhoz is vezethet a későbbiekben.

Persze a másik véglet sem túl szerencsés: azok a gyerekek, akik túlságosan elnyomják ezeket a félelemreakciókat, antiszociális személyiségjegyeket mutathatnak a későbbiekben.

A kutatáshoz a szakértők 30 újszülöttet vizsgáltak, akiknél kitétel volt, hogy minél több, a bélmikrobiomot változtató tényezőt ki kell zárni (mindegyik babát például anyatejjel táplálták, és egyikük sem kapott antibiotikumot), majd megvizsgálták a székletmintájuk alapján a mikrobiom összetételét. Ezután azt is megfigyelték, hogy a gyerekek félelemreakciói milyenek, hogyan reagálnak arra, ha valaki egy Halloween-maszkot viselve belép a szobába. Kiderült, hogy a mikrobiom összetételéből rengeteg mindenre lehetett következtetni.

Kiderült például, hogy azok a babák, amelyeknek 1 hónapos korban felborult a mikrobiomja, 1 éves korban még mindig intenzív félelemreakciókat adnak. Egyéves korban is megfigyelhető volt, hogy a mikrobiomban domináló néhány baktériumfaj jelenlétéből lehet következtetni arra, mennyire lesz ijedős a baba.

Forrás: 24.hu

Gyerekmosoly - 2022 április 14.
 

 

Ezek a tünetek és betegségek utalnak rá, hogy felborult a bélflóránk egyensúlya

Az immunrendszerünk működése és így az egészségünk nagymértékben a bélflóránk állapotától függ. Ha felborul az egyensúlya, az számtalan betegség kialakulásához vezethet.

Immunerősítők, amelyekből mindig jó, ha van otthon!

Tél vége felé mindannyian érezhetjük, hogy fáradékonyabbak vagyunk, kevesebb az engergiánk és az immunrendszerünk is támogatásra szorulhat. Cikkünkben olyan hatékony immunerősítő ételeteket gyűjtöttünk össze, melyek egyszerűen és olcsón beszerezhetők.

Gyerekmosoly Egészségközpont

Egészségközpontunkban az ország legmagasabban képzett, szakmailag felkészült szakemberei várják kis pácienseiket. Mottónk: Mosolyogva gyógyítunk!

Elérhetőségeink

 +36 /70/ 352 9500

 1192. Budapest, Zoltán utca 20. bejárat a Drágfy köz 1. felől.

  info@gyerekmosoly.hu

Kövessen minket Facebookon

Nyitvatartásunk

Hétfő: 16-18

Kedd: 14-18

Szerda: 16-18

Csütörtök: 8-12; 16-18