FEL!

 Kedves Betegeink!

Áraink 2024. április 01-től változnak! Részleteket az Áraink menüpont alatt találhatnak.

Hallás- és alvásvizsgálatra csak telefonon tudunk időpontot adni! Telefonunk csak rendelési időben elérhető.

 

Tisztelettel:

Dr. Benedek Pálma

1192. Budapest, Zoltán utca 20., bejárat a Drágfy köz 1. felől.

Útvonal

A leghatékonyabb immunrendszer erősítő módszerek gyerekeknek

Egészség - 5 bevált módszer a tavaszi betegségek kivédésére

A közösségekben a gyerekek számtalan vírussal, baktériummal és parazitával találkoznak. Míg év elején, a beszoktatási időszakban meg kell szokniuk az otthonunkétól eltérő baktériumflórát, ami körülveszi őket, addig tavasszal az okozhat ismétlődő megbetegedéseket, hogytél végére a szervezetük vitaminraktárai lemerülnek.
Ráadásul az időjárás is nagyon szeszélyes, hiszen míg reggel nagyon hideg van, napközben akár 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérő higanyszála. Ha túlöltöztetjük a gyereket és megizzad, majd levetkőzik, azért fázik meg, ha pedig túl könnyű ruhákat adunk rá, akkor amiatt. A szakemberek ilyenkor nem győzik hangsúlyozni a réteges öltözködés fontosságát.
Minél erősebb azonban egy gyerek immunrendszere, annál ritkábban betegszik majd meg, és ha meg is fertőződik, a szervezete könnyebben győzi le a betegségeket okozó mikrobákat, így a gyógyulás is gyorsabb lesz.

Az 5 legfontosabb teendő az erős immunrendszerért

1, Vitaminraktárak feltöltése egészséges táplálkozással

A jól működő immunrendszer egyik legfontosabb alapja a megfelelő, egészséges, kiegyensúlyozott étrend. S hogy mit jelent ez? Friss, szezonális zöldségeket és gyümölcsöket, amelyek elegendő vitaminnal és ásványi anyaggal látják el a gyermekek szervezetét.
A D-vitamin nélkülözhetetlen az immunrendszerünk működéséhez, és a D-vitamin a napfény hatására képződik a szervezetünkben. Télen ebből sajnos nagyon kevés jut, ezért mesterségesen kell pótolnunk. A D-vitamin hiánya emellett nemcsak a csontfejlődést befolyásolhatja, de a szakemberek szerint az asztma vagy az autoimmun betegségek kialakulásának rizikóját is növeli. Hasznosulásához nélkülözhetetlenek az omega 3- és 6 zsírsavak, melyek olajos magvakban és a lazacban, tonhalban vannak jelen bőségesen. A hal azonban ne a halrudacskát jelentse, vegyünk friss halat vagy megbízható forrásból származó halfilét és azt készítsük el gyermekünknek!

A zöldségeket, gyümölcsöket ha lehet, nyersen adjuk a kicsiknek, ilyen formában tartalmazzák ugyanis a legnagyobb mennyiségben a vitaminokat illetve a hasznosulásuk is így a legjobb. Trükközhetünk is egy kicsit, ha nem hajlandók megenni: készítsünk nekik ízletes smoothie-t vagy turmixokat a reggeli mellé vagy uzsonnaként. Törekedjünk arra, hogy minél többféle zöldségből és gyümölcsből álljon a repertoár! A cékla, a spenót, a brokkoli, az édesburgonya tele vannak értékes tápanyagokkal és nagyon ízletesen elkészíthetők. Gyümölcsöknél alap a napi egy, a beleket védő pektinben gazdag alma, a magnéziumban bővelkedő banán, ezen kívül igazi vitaminbombák a bogyós gyümölcsök.

A gyümölcsök és zöldségek mellett az olajos magvak és a teljes kiőrlésű gabonából készült péksütemények is fontosak, hiszen ezekben igen hasznos B-vitaminok, valamint cink, szelén és egyéb ásványi anyagok is megtalálhatók. Szintén érdemes rendszeresen joghurttal, kefírrel kínálni a gyerekeket, hiszen amellett, hogy kiváló kalcium-forrásként szolgálnak, olyan hasznos probiotikumok találhatóak bennük, melyek biztosítják a bélflóra érzékeny egyensúlyának fennmaradását.

2, Megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés

Bár tavasszal hosszabbodnak a nappalok, később sötétedik, a kicsiknek 8 óra előtt mindenképpen ágyban van a helye, de a nagyobbaknak sem szerencsés 9 óránál tovább fent maradniuk. A pihentető alvás ugyanis nélkülözhetetlen a fejlődő gyermeki szervezetnek. Ha nem megfelelő az alvás mennyisége, nem csak fáradtak és rosszkedvűek lesznek másnap az óvodában, iskolában, de a betegségekre is fogékonyabbá teszi őket. Lehetőleg minél korábban alakítsunk ki egészséges szokásokat, rituálékat, melyekkel átvezetjük a gyerekeket a játékból a pihenésbe, az aktív időszakból a lecsendesedésbe. Segíthetjük ezt a folyamatot, ha megfelelő körülményeket biztosítunk: a hálószoba legyen kellemesen hűvös, sötét és csendes, és lefekvés előtt egy órával már ne engedjük a gyerekeket „kütyüzni” (számítógépezni, telefont nyomkodni), tévézni. A készülékekből áradó kékes fény ugyanis megterheli a szemet és az idegrendszert, ami nemcsak az elalvást befolyásolhatja, de azt is, hogy mennyire pihentető az alvás.

3, Mozogjunk együtt rendszeresen!

A rendszeres mozgásnak számtalan előnye van, és minél korábban szokja meg egy gyerek, hogy a mindennapok része a sport, annál könnyebb lesz ezt a szokást később is megtartania. A kicsiknél a legfontosabb a szabad játék, de kedvet csinálhatunk nekik a mozgáshoz azzal is, ha mi magunk is velük mozgunk! Nagyszerű családi program lehet a labdázás, focizás, a közös séta vagy kocogás, esetleg a biciklizés, hétvégente pedig a túrázás, kirándulás. Óvoda, iskola után tartózkodjunk minél többet a szabadban! A friss levegő, a napfény nemcsak az immunrendszerünkre van jótékony hatással, de a hangulatunknak is jót tesz.

4, Ne vigyük túlzásba a fertőtlenítést!

A megfelelő higiénia nem jelent egyet a patikatisztaságú környezettel. Tévhit, hogy a vegytisztaság megvédi a gyermekeket a fertőzésektől, éppen ellenkezőleg! Ahhoz, hogy a gyermekek immunrendszere fejlődjön és erősödjön, találkozniuk kell a különböző mikrobákkal, allergénekkel is. Ha mindent lefertőtlenítünk, pont azt érjük el, ami elől meg akarjuk védeni gyermekünket: megbetegedik és megnöveljük az esélyét annak is, hogy valamilyen allergia alakul ki nála. Olykor engedni kell, hogy csemeténk koszos legyen. Az egészséges gyerekkorhoz és az önfeledt játékhoz hozzátartozik a sarazás, homokozás és némi kosz is.

5, Tartsuk be a higiéniás alapszabályokat!

Rendkívül fontos, hogy a megfelelő higiéniás szokásokat minél korábban megtanítsuk a gyerekeknek. Több kutatás is bizonyította, hogy a rendszeres kézmosással jelentős mértékben csökkenthető a fertőző betegségek terjedése. Tanítsuk meg a kicsiknek, hogy meleg vízzel és szappannal mossanak kezet mosdóhasználat után, evés előtt és után, miután a szabadban vagy a házi kedvencekkel játszottak, végül pedig akkor, amikor hazaértek az óvodából, iskolából.

Ne használjuk egymás poharát, evőeszközeit, ne együnk közös tányérból, mindenkinek legyen sajátja! Egy bizonyos mennyiségű vírus lehet, hogy minket, felnőtteket nem betegít meg, de gyermekünket viszont igen.
A higiéniához hozzátartozik a naponta legalább kétszeri, rendszeres fogmosás, a napi fürdés vagy zuhanyzás, a körmök tisztán tartása és rendszeres vágása. Azt is igen fontos már korán megtanítani a gyerekeknek, hogy köhögéskor és tüsszentéskor tegyenek az orruk és a szájuk elé egy zsebkendőt.

 

Jean Orsolya - 2018 március 14.
 

 

Így különböztethető meg az influenza és a megfázás!

Hogyan dönthető el, hogy gyermekünk "csak" megfázott vagy sajnos, elkapta az influenza vírust? Íme a legfőbb különbségek!

7+1 étel, ami segíti a baba agyi fejlődését!

Összegyűjtöttünk olyan ételeket, melyek tele vannak a gyermeki agy fejlődéséhez szükséges tápanyagokkal. Adjuk ezeket rendszeresen csemeténknek!

Gyerekmosoly Egészségközpont

Egészségközpontunkban az ország legmagasabban képzett, szakmailag felkészült szakemberei várják kis pácienseiket. Mottónk: Mosolyogva gyógyítunk!

Elérhetőségeink

 +36 /70/ 352 9500

 1192. Budapest, Zoltán utca 20. bejárat a Drágfy köz 1. felől.

  info@gyerekmosoly.hu

Kövessen minket Facebookon

Nyitvatartásunk

Hétfő: 16-18

Kedd: 14-18

Szerda: 16-18

Csütörtök: 8-12; 16-18