Így fejleszthetjük gyermekünk EQ-ját!

Mi az EQ?

Az EQ az emberben működő rendkívül komplex rendszer, amely tulajdonképpen emberré tesz bennünket. Nélküle olyanok lennénk, mint a robotok. A pszichológia hatféle alapérzelmet különböztet meg (Paul Ekman nyomán), ezek: a düh, az undor, a félelem, az öröm, a szomorúság és a meglepődés. Mára számos kutatás bizonyítja, hogy az érzelmek kifejezése és felismerése az érzelmi intelligencia képességével nagyban összefügg. Az EQ-t persze több tényező befolyásolja még: így az érzelmek szabályozása és integrálása is meghatározó lehet abban, hogy a felnőttek és az ő mintájukat követő gyerekek mennyire könnyen vagy nehezen bánnak saját és mások érzelmeivel.

Az érzelmi kommunikációban rendkívül meghatározó a szülői minta. Így ha édesanyja és édesapja soha nem osztja meg az érzéseit a kicsivel, hanem mindig leplezi, elfojtja a negatív emóciókat, vagy éppen idő hiányában nincs elég lehetősége eltanulni a mintát, a gyermek sem kap stratégiát arra, hogy miképpen meséljen a benne zajló folyamatokról.

A szülőnek rendkívül nagy a felelőssége az EQ alakulásában, hiszen ő ad szavakat, és magyarázatokat az érzelmekre. Talán ez a felelős szülőség egyik legfőbb tényezője. Ehhez azonban nagyon fontos, hogy merjünk érezni! A gyerek tőlünk látja először az örömöt, a szeretetet, a bizalmat, de a dühöt, a kimerültséget, a fájdalmat is. Ha ezt előle leplezik, akkor ő sem tudja majd kimutatni, és talán rossznak is gondolja magát, mert negatív érzelmek dolgoznak benne.

Az érzelmi nevelés

Sok szakértő szerint a gyermeknevelésben az érzelmi nevelés már ott elkezdődik, amikor az anya megtudja, hogy babát vár, hiszen a legtöbben már akkor elkezdenek kommunikálni a kis jövevénnyel. Ugyanakkor a tudomány azt az álláspontot képviseli, hogy ez a pillanat akkor következik be, amikor az anya kezébe veszi az újszülöttet. Simogatás közben ugyanúgy alakítja az érzelmeit a bőr szenzorain keresztül, mint amikor eteti vagy beszél hozzá. A pici baba pontosan érzékeli: szimbiózisban van épp az anyával, vagy ő csak tartja a kezében és közben nyomkodja telefont. A szimbiózis felborulások komoly egyensúlyzavarokhoz, és éretlen idegrendszerhez vezetnek.

Aztán kisgyerekkortól nagyon lényeges az a szülői attitűd, amely meghatározott keretek között enged hibát véteni. Hiszen ahogy a szülő felvállalhatja az érzéseit és tévedhet, úgy a gyereknek is biztosítani kell ugyanezt a lehetőséget. A „merj érezni” a kicsi számára is fontos jelszó. Az EQ egyik alapja ugyanis, hogy bátran adom önmagamat és adekvátan, de merek beszélni az érzéseimről is.

Magyarázat szintjén az első 7-8 évben az alapérzelmekre kell figyelni (öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem és undor). Nem kell megijedni, ha a gyermek még nem tudja megnevezni. Minél többször, minél világosabban kell a szülőnek a saját példáin keresztül beazonosítani őket. Így szép lassan majd a gyermek is felismeri és megnevezi a sajátjait. Tudatosíthatjuk az érzelmeket például olyan kérdésekkel, mint „Jól érzem, hogy haragszol?”.  Később pedig egyre többféle tapasztalást megfogalmazhatunk együtt: a kétségbeesést, a magányt, a felháborodást, tehát a különböző árnyalatokat. 

A legfontosabb serdülőkorra eljutni odáig, hogy kimondatjuk: a különböző érzéseket és azt, hogy hol észleli a testében a velejáró érzeteket. Tulajdonképpen a test jeleinek a felismerése az érzelmi intelligencia egyik fejlettebb szintje, hiszen általában ez vezet el a megoldáshoz, amely segít feloldani például a visszatérő negatív érzelmeket.

Mindenki másutt érzi a dolgokat, de a düh, harag például a leggyakrabban a végtagokban vagy a has táján jelenik meg. A kamaszok még a kezet, lábat, gyomrot nevezik meg, a felnőttek már inkább belső szervekben gondolkodnak: a májam, a vesém, a szívem.

A jó szülő nem elfojtja az érzelmeit, hanem miután kinyilvánítja, megmagyarázza azokat. Ha türelmetlenebb módon szól, de utána elmondja a miérteket, a gyerek számára a saját negatív érzelmeit is megtanítja feloldani. Ahhoz tehát, hogy a gyerek maga is megnyíljon, egyrészt szükséges az említett szülői hozzáállás: például anya azért rosszkedvű, mert valaki megbántotta. Másrészt feltétel a biztonságos befogadói közeg.

A „ne sírj” helyett, mondjuk inkább, hogy nyugodtan sírd ki magad. Adjunk teret, helyet, támaszt az érzelmek megmutatására. Lássa a gyerek, hogy otthon ezt lehet, szabad, kell. Mert ebben a családban kíváncsiak egymásra, és akarják tudni, kivel, mi történik belül.

A kisgyerekek még hasonló módon, mindenféle tudatosság nélkül keresnek megoldást arra, hogy kommunikálják az érzelmek kifejezésének hiányosságaiból adódó belső zavarokat. A nagyobbak már gyakran külső segítséghez nyúlnak: a legrosszabb esetben a tudatmódosító szerekben találják meg a támaszt.

A minőségi idő, és a benne zajló nyitott érzelmi és verbális kommunikáció alapvető a boldog, egészséges, önmagában kiegyensúlyozott felnőttlét eléréséhez. Milyen a jól eltöltött közös idő? A legfontosabb a kicsik számára az önfeledtség. Érezze, hogy a szülő élvezi a játékot, bármi is legyen az.

Az érzelmi intelligencia fejlődését segítő tevékenységek

Játék

Csecsemőknél, tipegőknél fontos interakció a kukucsjáték. Az iskolásoknál pedig már kész társasjátékok is segítenek az EQ finomításában. Az Érzelmek iskolája, a Relativity vagy egy egyszerű szoborjáték nemcsak szórakoztató, de hasznos perceket is ígérhet a családnak.

Mese

A hallott mese szerepét nem győzik hangsúlyozni a szakemberek. Kádár Annamária, Vekerdy Tamás számos alkalommal kifejtette az elaboráció, azaz a megmunkálás jótékony hatását. Ez a tévé előtt ülve nem tud működésbe lépni. A fejből vagy könyvből mondott mese során ugyanis a gyermek belső képeket alkot. A folyamat nem csupán az értelemre bír jótékony hatással: segít a kicsinek feloldani a szorongásait, félelmeit, valamint saját értelmezést ad számára a világban fellelhető érzelmekről.

Szerepjátékok

Segítsünk gyermekünknek verbalizálni a dühét és kifejezni az igényeit anélkül, hogy verekedésbe kezdene. Tanítsuk meg neki, hogy ha provokálja egy másik gyerek és nem tudja megoldani a helyzetet, akkor keressen felnőtt-segítséget. És gyakoroljuk el otthon szerepjátékként, vagy mondja el a macijának, hogy mit kell tennie, ha a maci úgy érzi, hogy meg kell valakit ütnie.

Osztozkodás és nagylelkűség

Amikor egy gyereknek van egy játéka, amivel szeret játszani, az lenne a legjobb, ha addig játszhatna vele, amíg csak akar. Ha egy gyerek el szeretné kérni, akkor mondjuk azt, hogy „kérlek, várd meg, amíg befejezi a játékot, utána megkapod”. Ez számos fontos célt szolgál. Először is, amikor odaadja egy másik gyereknek a játékát, megtapasztalja a nagylelkűség csodálatos érzését, ami növeli annak a valószínűségét, hogy újra át akarja élni ezt az érzést. (És ez teljesen más érzés, mint amikor kötelezően meg kell osztania a játékát.)Másrészt, a másik gyerek megtanul várni. (Igen, ez nagyon nehéz, de általában amikor bömböl a gyerek, hogy nem tud várni, akkor nem is érdekli a játék. Ez a kétségbeesés nem is a játékról szól.)