Pandémia

Betilthatják, mégis előszeretettel fogyasztják a kamaszok – Amit az energiaitalokról tudni kell
december 07. | Egészség
Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szerint pedig a kamaszok igen nehezen tartják a határt. Megdöbbentő adatokból szemezgettünk. Az egy.hu cikke.

Minden, amit az új covid variánsról érdemes tudni 2023 őszén, mielőtt még belobban a járvány
október 03. | Egészség
Mutatjuk, mit érdemes tudni idén ősszel a koronavírus kapcsán, milyen új variánsok terjednek, melyek a jellemző tünetek, milyen óvintézkedéseket érdemes betartani.

Olyan lesz a majomhimlő mint a covid? Kell-e félnünk tőle?
május 26. | Egészség
Azután, hogy a majomhimlő megjelent Európában, és napi szinten észlelnek új eseteket Spanyolországban és Nagy-Britanniában nemrég egy gyermek intenzív osztályra került a fertőzés miatt. – írta a Mirror.- A vírus általában enyhe, de ritka esetben súlyosabb kimenetele is lehet, a portál szerint ez gyermekeknél és az arra érzékenyebbeknél fordulhat elő.

Poszt-covid: ezt a szűrővizsgálatot javasolják a leggyakrabban az orvosok
május 10. | Egészség
Még ha enyhe lefolyású is volt a koronavírus-fertőzés, a poszt-covid szindróma hosszú távú hatásaival sajnos egyre több embernek számolnia kell.A koronavírusban megbetegedett emberek jelentős része a WHO adatai szerint szövődménymentesen felépül a betegségből, de körülbelül 10-20 százalékuknál különféle közép- és hosszú távú hatások jelentkeznek. Ezeket a közép- és hosszú távú hatásokat együttesen poszt-covid szindrómának nevezzük, melyeket alapos, átfogó vizsgálatokkal a betegség után érdemes feltérképezni a mielőbbi teljes gyógyulás érdekében.

Emlékeztető oltás gyerekeknek: tényleg szükséges? Íme a szakértők álláspontja!
január 20. | Egészség
Több országban, köztük Magyarországon is felvehetik a serdülők az emlékeztető oltást. A WHO kutatóinak ez a véleménye.

Koronavírus: Erre figyeljünk, hogy ne fertőzzük meg a családtagjainkat!
november 25. | Egészség
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO állított össze egy iránymutatást azokra az esetekre, amikor a kórházi ellátás nem elérhető, vagy a tünetek enyhesége miatt kevésbé indokolt.

Továbbra is a védőoltás a legfőbb védelmi eszközünk a koronavírus és annak mutációi ellen
november 23. | Általános
A koronavírus megváltozásával a kórokozó "viselkedése" is megváltozott, ezért is tud most a delta típus "rendkívül gyorsan, rendkívül sokakat megfertőzni rendkívül veszélyes formában". Sajnos, a fiatalok sincsenek biztonságban, a fertőzés még a makkegészségesek körében is súlyos lefolyású lehet.

Így terjed a COVID-19 a tudomány jelenlegi ismeretei szerint!
november 04. | Egészség
Rengeteg információnk van már a koronavírus terjedéséről, és a kutatások folyamatosan zajlanak, hogy minél többet tudjunk meg a betegség terjedési mechanizmusáról. Lássuk, melyek a legaktuálisabbak!

Rusvai Miklós: Ismét kockázatos olyan közösségi helyekre menni, ahol könnyen megfertőződhetünk
november 02. | Egészség
Immár hivatalosan is elérte hazánkat a koronavírus járvány negyedik hulláma. Rusvai Miklós virológus szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyéni belátásnak és felelősségvállalásnak most mindennél nagyobb a jelentősége, hiszen a közösségi terekben az oltás ellenére is megfertőződhetünk.

A maszkhasználat nem csak véd, de enyhítheti a koronavírus tünetek súlyosságát is!
október 28. | Egészség
Az általános maszkhasználat úgy tűnik, nemcsak az új fertőzések arányát csökkenti, de növeli azok számát is, akik ha meg is fertőződnek, de tünetmentesek maradnak. Feltételezések szerint ez utóbbi annak köszönhető, hogy a maszk csökkenti a bejutó vírusrészecskék számát – derül ki a New England Journal of Medicine friss cikkéből, amelyről dr. Merkely Béla rektor készített összefoglalót.

Ezeket a mellékhatásokat tapasztalhatjuk magunkon a harmadik oltás után
október 25. | Egészség
Míg az EU-ban átlagban 72,5 százalékos az átoltottság – van, ahol már a 80 százalékot is meghaladja-, addig Magyarországon az oltási kedv erősen visszaesett, az embereknek csupán 65,9 százaléka adatta be a második adag vakcinát. A járvány újabb hullámában egyre több a megbetegedés, az egészségügyi szakemberek ezért is sürgetik a még oltatlanoknál az első oltás felvételét, a rizikó csoportba tartózóknál pedig a harmadik vakcina beadatását. Sokan erre azért nem hajlandók, mert félnek a harmadik injekció utáni mellékhatásoktól. Utánajártunk, van-e ennek valós alapja, valóban félni kell-e az ún. booster-oltástól és annak negatív következményeitől.

UNICEF: "Minden második tini mentális problémákkal küzd"
október 07. | Egészség
A COVID–19 járvány lelki egészségre gyakorolt hatását még hosszú évekig nyöghetik a gyermekek és a fiatalok, figyelmeztet napokban megjelent tanulmányában az UNICEF. Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja elé időzített jelentés legfontosabb megállapításai közé tartozik, hogy a világon 7 serdülőből 1 mentális betegségben szenved. Az öngyilkosság globálisan a negyedik vezető halálozási ok a 15-19 évesek körében, Kelet- és Nyugat-Európában, Közép-Ázsiában és Észak-Amerikában pedig a második.

Megdöbbentő kutatási eredmények a koronavírusról! Ezért szinte elpusztíthatatlan!
június 03. | Egészség
A koronavírus lehet az egyik A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni. A kutatás szerint: „A koronavírus az ember által ismert legellenállóbb, legrugalmasabb kórokozók egyike”

Búcsú a brazíliai Covid-babáktól - Dél-Amerikában rengeteg gyermekáldozatot szed a járvány
május 18. | Egészség
Hiába hangsúlyozták sokáig a szakértők, hogy a gyerekekre nem veszélyes illetve csak könnyebb lefolyású megbetegedést okoz a koronavírus fertőzés, Brazíliában mégis már ezernél is több csecsemő halt meg Covid-19-ben. Ráadásul a helyi orvosok szerint ez a szám jóval magasabb lehet a valóságban. A BBC oknyomozó riportban járt utána a valóságnak.

Ez a koronavírus már nem az, ami egy évvel ezelőtt volt! Az új mutációk sokkal veszélyesebbek!
március 30. | Általános
Egyre több orvos, kutató és biológus ad hangot azon véleményének, miszerint a Covid-19 és annak mutációi soha nem fognak eltűnni az életünkből, az oltások ellenére sem. Egy évvel ezelőtt jóval kevesebb ismerettel rendelkeztünk még a koronavírussal kapcsolatban és sok információról derült ki, hogy téves. Mit tudunk most a covidról és mire számíthatunk? Valóban velünk marad örökre?

Minden, amit a koronavírusról jelenleg tudunk
március 25. | Egészség
7+1 fontos kérdés és válasz a koronavírussal, annak terjedésével, tüneteivel, kezelésével és megelőzésével kapcsolatban

Ezért adasd be mielőbb a koronavírus elleni oltást!
március 11. | Egészség
Itt a magyarázat, miért olyan fontos, hogy minél többen beadassák az oltást és miért nem kell félni a mellékhatásoktól!

Mára többszörösen mutálódott a koronavírus, de vajon ezek ellen is hatásos az oltóanyag?
március 04. | Egészség
A Covid-19 kórokozójának tavalyi megjelenése óta a vírusnak már több mutációja terjed. Az oltóanyagot gyártó cégek a vírus genetikai szerkezetének megállapítása után azonnal elkezdték a gyártást. A kérdés csak az, hogy ha azóta mutálódott a vírus, akkor vajon hatékonyak-e az ellenük kifejlesztett védőoltások is.

A korábbiakban gondoltnál is nagyobb szerepe lehet a gyerekeknek a koronavírus továbbadásában!
március 02. | Egészség
Kutatók most ismételten arra figyelmeztetnek, hogy minden tünet megjelenése nélkül lehetnek fertőzöttek a gyerekek, majd a SARS-CoV-2 terjesztői.

Így ápoljuk a koronavírusos gyermeket!
február 23. | Általános
Hónapok óta a COVID-19 árnyékában éljük a mindennapjainkat. Még az orvosok, virológusok és kutatók sem tudják, meddig tart és mennyi ideig lesz velünk ez a járvány, mikor lesz végre hatékony vakcina. Ha a családban valaki elkapja a betegséget, ne essünk pánikba, készüljünk fel rá, és ha már megtörtént a baj, így ápoljuk a koronavírusos betegünket!

Új koronavírus tünet, ami fertőzöttségre utalhat!
február 16. | Egészség
Kutatók szerint a nyelven végbemenő változások is utalhatnak rá, hogy a páciens elkapta a koronavírust.A megduzzadt vagy foltos nyelv is árulkodó jele lehet a koronavírus-fertőzöttségnek – állítja egy új kutatás.

Nem adja át babájának a fertőzést a covidos édesanya!
február 11. | Egészség
A koronavírussal fertőzött édesanyák ritkán adják át a vírust a csecsemőjüknek az alapvető fertőzésmegelőzési gyakorlatok betartása mellett, ráadásul a szoptató anyák anyatejében antitestek vannak, melyek védik a babát a megfertőződéstől, derült ki a témában készített eddigi legrészletesebb adatokkal szolgáló tanulmányból.

Többszervi gyulladást okozhat gyerekeknél a koronavírus - Már hazánkban is diagnosztizálták!
január 04. | Egészség
Egyre több gyereknél és fiatalnál alakul ki az új típusú koronavírussal összefüggő súlyos gyulladásos állapot, amely akár a szívet is megtámadhatja és maradandó károkat okozhat. Mit érdemes tudni a többszervi gyulladásról? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat!

Nem a gyakoribb tesztelés miatt van több koronavírus eset!
december 28. | Egészség
Az új koronavírus elleni védőoltás megjelenése nem a varázsütésszerű változást, sokkal inkább a védekezés harmadik fázisát hozza el – mondta az InfoRádió Aréna című műsorának Oroszi Beatrix orvos-epidemiológus, a Semmelweis Egyetem munkatársa.
.jpg&w=1080&h=720)
30 napra szólnak az új korlátozások a COVID-helyzet súlyosbodása miatt
november 12. | Egészség
Kedd éjféltől újabb szigorítások léptek életbe és mától közterületen kötelező a maszkhasználat is. A miniszterelnök szerint január közepéig nem lesz könnyű, tavasszal jöhet a fokozatos javulás a koronavírus-helyzetben.

Dúl a koronavírus járvány, hogyan engedjem így közösségbe a gyerekem?
október 01. | Egészség
10 tanács orvosoktól: Ezeket az óvintézkedéseket tegyük meg mindenképpen, hogy megelőzhessük a megfertőződést!

„Egyes iskolák kinyitnak, mások a távoktatást választják majd szeptemberben”
augusztus 04. | Egészség
A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető infektológus főorvosa, dr. Szlávik János nyilatkozata az aktuális koronavírus helyzetről. Az InfoRádió interjúja

Így kezdődik szeptemberben az iskola!
július 30. | Egészség
A Semmelweis Egyetem rektorának, Merkely Bélának és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak a legfrissebb nyilatkozata szerint erre számíthatunk a szeptemberi iskolakezdés kapcsán.

Lehet, hogy ez már a második hullám? A WHO legfrissebb állásfoglalása a COVID-19 járvány kapcsán
július 21. | Egészség
A WHO június első hetében tartott sajtóreggelijén dr. Ledia Lazeri,a szervezet magyarországi irodavezetője ismertette a legfrissebb kutatási adatokat és a szakemberek állásfoglalását, mikorra várható a pandémia második hulláma.